Millie kicsi kora óta egy fogyitáborban tölti a nyári szünidÅ‘t. Kivéve talán az ideit. Ebben az évben ugyanis titkos terveket szövöget – hÃrolvasónak készül, és reméli, hogy részt vehet az austini egyetem újságÃrói táborán. Mindeközben pedig folyton arról ábrándozik, hogy végre sikerül megcsókolnia a fiút, aki már régóta tetszik neki. Callie a suli csini csaja, a pomponcsapat kapitányi posztjának várományosa, és persze a város egyik legnépszerűbb pasijának barátnÅ‘je. Minden sÃnen van az életében, amÃg ki nem derül, hogy a helyi edzÅ‘terem – ahol Millie dolgozik – már nem tudja szponzorálni a csapatát. Callie-ék úgy döntenek, bosszúból megdobálják a helyet vécépapÃrral és tojással. Azonban ha a lány elÅ‘re sejtette volna, hogy a kivillanó medálja elárulja majd a biztonsági kamera felvételén, aztán a tánccsapat rákeni az egész balhét, a pasija meg szakÃt vele, akkor tuti jobban átgondolta volna a dolgot… Callie-nek végül az edzÅ‘teremben kell ledolgoznia az okozott károkat. Itt ismerkedik meg Millie-vel, és hamarosan mindkettÅ‘jük számára kiderül, hogy jóval több közös vonásuk van, mintsem gondolták, és mély barátság kezd kibontakozni közöttük.